Jelentkezés feltételei
/ Gasztro

Tisztelt Jelentkező!

Tájékoztatjuk, hogy regisztrációja a jelen tájékoztatóban részletezett jelentkezési feltételek - mint szerződési kikötések - elfogadásának is minősül.

A rendezvényen való részvétel a gasztrós résztvevők részére regisztrációhoz kötött, melynek díja változó.

Nagyobb büfék, éttermek bruttó 60.000 Ft.

Sajtos, fagyis, gofris, kisebb árusok, stb. bruttó 40.000 Ft

A regisztráció nem garantálja a részvételt a fesztiválon, a választás jogát fenntartjuk.

A regisztrációval a jelentkező vállalja az alábbi részvételi feltételeket:

A rendezvény tervezett időpontja: 2023. május 11-13-ig. amelyből a rendezvény első napja szakmai nap, amikor a borászatok különböző konferenciákon, bemutatókon vehetnek részt. A szakmai napon nincs lehetőség árusításra!

A pincék május 12-én és 13-án az alábbiak szerint tartanak nyitva, ekkor van lehetőség az árusításra:

  • május 12. péntek 16:00-22:00 óráig,
  • május 13. szombat 16:00-23:00 óráig.

A rendezvény a pincesorokon nyilvános, illetve ingyenesen látogatható, amelynek keretében 50 pince és helyszín várja a látogatókat.

A múlt évi rendezvényünkön több mint 21 000 embert vett részt, az idén több mint 23 000 ezer embert várunk a két nap alatt.

A Miskolczi Borbarátok Társasága részéről a helyszínen fog tartózkodni egy Borbarát házigazda, aki minden, a rendezvénnyel kapcsolatos információt - szükség esetén segítséget - meg fog adni. A házigazda elérhetőségét a későbbiekben fogjuk közreadni.

Kérjük azokat a gasztronómiai szolgáltatókat, akik bármilyen italt szeretnének árulni, hogy azt az általunk kijelölt fesztiválpohárba vagy re-pohárba tegyék.

Kérjük, hogy a szervező cég által forgalmazott fesztiválpoharakból vásároljon meg 30 darabot 1200 forintos egységáron. A fesztiválpohár egységes eladási ára 1500 forint. Így kerüljük el azt, hogy műanyag, vagy más egyéb pohárban ne kerüljön bor kiszolgálásra. A poharakat a vendégek a pohárpontokon tudják visszaváltani 800 Ft-os áron. Természetesen amennyiben a kedves vendég hoz magával üvegpoharat, abba is nyugodtan ki lehet szolgálni.

Ismét használatos lesz a fesztiválon a re-pohár. Ez egy környezetbarát, újra felhasználható pohár, amelyet a látogatók megvásárolhatnak a pohárpontokon, és ha már nincs rá szükségük, vissza tudják váltani. Így a re-poharak használatával a hulladék keletkezése nagyban csökkenthető. Kérjük, hogy a re-poharakba csak fröccsöt, szörpöt, üdítőt szolgáljanak ki, kerüljék a műanyagokba a borral való kiszolgálást.

Kérjük az italt is áruló gasztrós szolgáltatókat, hogy vegyenek minden re-pohár típusból 20-20 db-ot.

Átvételi ára szolgáltató részére:
5 dl: 600 Ft / db,
4 dl: 450 Ft / db
2 dl: 300 Ft / db

Eladási ára vendégek részére:
5 dl: 800 Ft / db,
4 dl: 600 Ft / db
2 dl: 400 Ft / db

A re-poharak változtatási jogát fenntartjuk! Változhat a repohár vásárlás ára és minősége újrahasznosított pohárra, melynek az árai is más lesz.

A poharak megvásárlását a helyszín elfoglalásával egyidőben készpénzes értékesítéssel biztosítjuk. Amennyiben a minimális készlet elfogy, kérjük értesítse a Borbarát házigazdáját vagy a szervezőket. A további poharakat bizományban adjuk át, melynek elszámolása a rendezvény végén történik. Elszámolás hiányában a poharakat teljes áron kiszámlázzuk a résztvevő szolgáltató részére. A visszamaradt, használatlan poharakat a vásárlási egységáron visszavesszük.

Amennyiben nagyobb mennyiségű áramra van szüksége, kérjük mindenképpen jelezze a jelentkezési űrlapon, amely plusz költség a regisztrációs díjon felül.

Vizet mosogatáshoz, kézmosáshoz nem tudunk biztosítani.

Sátrat, lámpát, asztalt korlátozott számban, bérleti díj ellenében tudunk biztosítani, melynek díját csak a regisztrációk lezárása után tudjuk megmondani.

A környezettudatos szemlélet jegyében az üveg- és a papírhulladék szelektíven kerül gyűjtésre. Kérjük, hogy a keletkezett szemetet ennek megfelelően a kijelölt hulladékgyűjtőkben helyezze el.

Számunkra fontos az Avasi Borangolás brandje, reméljük, Önnek is az! Ossza meg Ön is saját Facebook oldalán, hogy részt vesz a rendezvényen. Azért, hogy az egységes arculatot megtartsuk, a poszthoz vagy Facebook eseményhez elkészítjük az Avasi Borangolás arculatának megfelelő grafikát, cserébe kérjük, hogy ezt használja! A regisztráció során kérjük, hogy olyan fotót töltsön fel, amelyből grafikusunk elkészítheti ezt a grafikai anyagot, és ezt a későbbiekben a regisztráció során megadott e-mail címre fogunk megküldeni.

A feltöltött fotó mérete és formátuma:

- jpg, png vagy tiff fájlformátum

- fekvő formátum

- minimum szélesség 2500 px

- ne tartalmazzon jogsértő vagy bántó tartalmakat

- ne legyen rajta semilyen szöveges tartalom, (termék)hirdetés vagy zsúfolt háttér

 

A kitelepülés feltétele a regisztrációs díj befizetése. Amennyiben elfogadjuk regisztrációját, abban az esetben díjbekérőt küldünk a regisztrációnál megadott e-mail címre, és kérjük május 2-ig átutalással megfizetni a regisztrációs díjat a megadott számlaszámra.

A szerződés a Miskolczi Borbarátok Társasága Egyesület által hivatalosan megbízott rendezvényszervező cég, a Mount Event Projekt Kft. és az Ön cége közt jön létre.

A szerződő cég adatai:
Név: Mount Event Projekt Kft.
Székhelye: 3529 Miskolc, Aulich Lajos utca 22. 
Adószáma: 12805053-2-05

A regisztráció határideje: 2023. április 04.

Az Ön kijelölt helyszínéről a fesztivál előtt 2 héttel küldjük meg a tájékoztatást. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a rendezvény teljes területe lezárásra kerül és csak behajtási engedéllyel lehet megközelíteni 14.00 óra után. Kérjük, hogy eddig az időpontig fejezzék be az áruszállítást, pakolást, és a gépkocsival parkoljanak le a parkolókba. Behajtás a későbbiekben csak behajtási engedéllyel lehetséges (leadás május 2-ig), ezért kérjük, hogy a jelentkezési űrlapon adja meg rendszámát is!

A fesztivál területén parkolási lehetőség nincs, az Önhöz legközelebbi parkolót az Önnek kijelölt házigazdája fogja megmutatni. A rendezvény ideje alatt a pincesoron autót parkoltatni tilos. Kérjük, hogy érkezésénél ezt az időtartamot is vegye figyelembe, a parkoló 5 perc séta távolságra van.

A fesztivál részletes programjáról az Avasi Borangolás Facebook oldalán: https://www.facebook.com/avasiborangolas/

illetve a www.borangolas.hu oldalon tájékozódhat.

 

Demeter Tibor
Elnök
Miskolczi Borbarátok Társasága Egyesület